Kutyaovi

A kölyökkutyáknál talán nincs is cukibb. Picik, nagyon aranyosak, esetlenül mozognak és minden is nagyon érdekli őket! Számukra a világ teljesen új: a különböző környezeti ingerek, más emberek, kutyák, állatok, hangok, zajok.

Az első 6-7 hónapot nevezzük „szivacskorszaknak”, mert ekkor szívják magukba a világban szerzett tapasztalataikat, amelyek a későbbi életüket, helyzetekhez való alkalmazkodásukat, a gazdáikhoz való viszonyukat nagyon erősen befolyásolják.

Ezért kiemeltem fontos a kölyökkutyák korai és számukra megfelelő szocializációja.

A nEBuló-kutyajó ovis csapata ebben nyújt segítséget.

Ahogy minden ember picit más jellem, úgy minden kutyának is meg van a maga saját egyénisége. Van, aki az új ingerekre az elején nagyon bizonytalanul reagál, esetleg megijed, vagy akár fél is. Azonban ott a másik véglet is, amolyan fejjel a falnak, ők a legbátrabbak, legvakmerőbbek, akik mindent is azonnal meg akarnak tapasztalni.

A nEBuló oviban a kölyök ebek póráz nélkül, szabadon ismerkedhetnek egymással oktatói felügyelet mellett! Az oktatók figyelik a társas kommunikációjukat miközben szabadon futkosnak, játszanak. Biztonságot nyújtanak, azoknak a kutyáknak, akik még félénkek, bizonytalanok. Leállítják a durvulásokat, hogy helyes kommunikáció, társas viselkedés alakulhasson ki. A kutyaoviba figyelembe vesszük az ebek temperamentumát, méretét – így, ha szükséges – külön csoportba tesszük az érzékenyeket, újonnan érkezőket, a nagyon pörgős, helyi vagányok csapatától. A cél azonban az, hogy mindenki találkozzon minden típussal és már ilyen fiatal korban megalapozzuk, hogyan viselkedjenek helyesen egymással. Természetesen nem kell mindenkinek, mindenkit imádnia – hiszen mi emberek se így működünk – nem lesz mindenki a legjobb barátunk – DE tanulják meg elkerülni azokat, akik nem szimpatikusak és ne az agresszió legyen a megoldásuk.

Éppen ezért a nEBulóban már a kutyaoviban is szinte végig póráz nélkül vannak az ebek, így amíg az oktató a gazdákkal beszélget, ismerteti az aznapi feladatokat, témákat, addig ők kontroll alatt önfeledten játszhatnak.

A kutyaoviba bárki, bármikor becsatlakozhat a kutya 6 hónapos koráig , minden órán más a téma, így senki se érzi kellemetlenül magát, ha nem tudott eljönni az előző órára:)

A foglalkozások témái:

    • szobatisztaság
    • etetés
    • felugrálás
    • közös játék a kutyával eszköz nélkül
    • eszközös játék – eresztés tanítása
    • séta: laza pórázon, pórázon való ismerkedés szabályai, ingerszoktatás az utcán
    • tanítás alapozása: klikker
    • ül, fekszik tanítása
    • trükkök – pl.: keresés, pörög, pacsi, szlalom
    • tárgyakhoz való ingerszoktatás: palánk, kúszó, karika, „zörgős dolgok” 😊 stb..
    • orvosi vizsgálat alapozása

A gazdik bármikor kérdezhetnek akár az órán, akár az óra után az aktuális nehézségeikkel kapcsolatban: „hülye kérdés” nálunk nincs!